A hekiszek a hetvenes évek végétől számít versenysportnak, jelentős számú versenyt és bemutatót tartanak minden évben. A sportág hivatalos szabályzatát a verseny-hekiszek nemzetközi szakszövetsége, az IFB (International Footbag Committee) adja ki. A legnépszerűbb verseny-hekiszek típusok: a "hálós-hekiszek" és a szabadstílusú, a "freestyle".

A hálós-hekiszek

Egyéni vagy páros játék - akár a tenisz vagy a röplabda -, ahol a játékosok kizárólag a lábukkal rúgják át a hekiszeket a kb. 160 centis háló fölött. A páros hálós játék inkább a röplabdára hasonlít: a játékosok oldalanként háromszor érinthetik a labdát.
Az egyéniben ehhez képest a játékosoknak csak két érintés engedélyezett oldalanként. A hekiszek - mely általában egy 32 oldalú bőr vagy műbőr labda - csak térd alatt érintheti a játékos testét. A hálós-hekiszek pályasportként a tenisz és röplabda stratégiáit ötvözi. A játékosok gyakran "röptézik" le a labdát a háló felett, akár "letalpalva", akár "lebelsőzve", akár "leokszizva" azt.
Még ennél is látványosabb, ahogy a védőjátékosok mentik ezeket a röptézéseket, és a levegőben blokkolva azokat, látványos láb-láb elleni küzdelem alakul ki a háló felett.
A pálya kb. 6,2 m x 13,6 m, négy azonos méretű adogatóudvarral, akárcsak a tollaslabdában. A szerválás keresztbe történik, hasonlóan a teniszhez. A pontozás a röplabda szabályai szerint alakul: csak az "adogató" érhet el pontot. A játszmákat 11 vagy 15 pontig játsszák, ahol minimum két pont különbséggel lehet nyerni.
Egy meccs általában két nyert játszmáig tart. Többféle verseny-lebonyolítási rendszer is létezik. A gyakoribb a körmérkőzéses "round-robin".

A "freestyle" stílus

A szabad stílusú hekiszek a sport művészi formája. Lehet bonyolult mozdulatsorú, amit a szem is alig tud követni, és lehet "finomabb", lassabb, akár egy lassított felvétel.
Ezek a variációs lehetőségek teszik nehézzé a freestyle bíróinak dolgát, a pontozást. Hogy ez könnyebb legyen, a versenyzőket négy kategóriába sorolják: koreográfia, nehézségi fok, változatosság, és előadásmód alapján.
A rutinfeladatok előadása zenére történik, és a pontozásba a zene és tartalom összhangja is beleszámít. Szempont még az eredetiség és a kreativitás is. Minden mozdulatnak vagy trükknek van egy meghatározható bonyolultsági foka. Az egyes mozdulatok bonyolultsági mutatóinak átlaga, és az összmozdulatok nehézségi értéke adja a játékos nehézségi besorolását.
A "változatossági" részben a játékosoknak öt fő kategória mozdulataiból álló elemeket kell előadniuk: 1. lábügyesség (lábbal körözni a labdával), 2. labdatartás (a labda elkapása), 3. csavarok, repítések (akár "vakon"), 4. nem megszokott felület ( talp, sípcsont, vagy fej), 5. keresztező mozdulatok (a lábbal keresztezve a test másik oldal felé).
Az előadásmódot a könnyedség, a magabiztosság, és mindenekelőtt az alapján értékelik, hogy a játékos hogyan képes a labdát a föld fölött tartani.